# Cifraszűr, gazdaszűr
[Herman Ottó Múzeum, Miskolc](https://bz.hu.museum-digital.org/index.php?t=institution&instnr=76)
Leltári szám szerint: HOM_NT_58.136.1.
Leírás
A szűr a híres és nagy múltú debreceni szűrszabómesterség stílusát tükrözi. E vidéken terjedt el ugyanis az ún. nyakas szűr, melyet a nagy négyszögletes gallér mellett még kis állógallér is díszített. Ezt a fajtát a pásztoremberekkel szemben elsősorban a falusiak, a földműves nép viselte. A szűrt széles barna posztórátét szegélyezi, ehhez kapcsolódik a barna különböző árnyalataival varrt hímzés. Ez foltszerűen illeszkedik az eleje vállához, két barna posztócsík közé. Kétoldalt az ujjak alatt szélesen díszített az aszajrész is, de a háromsoros keskeny hímzés mellett itt is a csipkézett posztórátét dominál. Ujja kézfején a díszes posztószegést szintén egy-egy szimmetrikus felépítésű virágbokorhímzés egészíti ki. Változatos a szűr aljának díszítése, ahol a széles posztórátét a feleresztésnek nevezett összevarrásokat követi, és ezt hangsúlyozzák a rátétek közé illeszkedő hímzett egységek is, hullámos szárú virágbokor és folyóvirág váltakozásával. Leglátványosabb a nagyméretű négyszögletes szűrgallér, melyet a barna posztókereten belül szinte teljesen kitölt a hímzés.
A több árnyalatú barna szín váltogatásával készült hímzés fő motívumai stilizált növényi elemek, ún. malomrózsa, szegfű és rozmaringlevél. A motívumok tömören sorakoznak a hímzett felületen, így a díszítés foltszerű, melyben a zsúfoltságot a szín- és formaritmus oldja. A szűr elöl gombkötő által készített összeakasztóval kapcsolható össze. Ehhez csatlakozik a háton lelógó, hátravetőnek nevezett cifra több ágú zsinór. Szintén gombkötőmunka az ún. komlórózsák sora, ezek a színes zsinórból hurkolt kerek díszítmények ismétlődnek a gallér csücskein, valamint az aszajdísz két oldalán, a szűr ujján és alján is körben. A szűr a magyar parasztság és különösen a pásztorember legősibb, legkedveltebb, népdalokban is gyakran emlegetett felsőruhája volt. Kizárólag férfiak viselték, elsősorban ünnepi alkalmakra. Csak a múlt század eleje óta díszítik, eleinte csak színes posztócsíkokkal szegték, majd színes rátéttel és hímzéssel mind gazdagabban díszítették, így alakult ki a cifraszűr. Ez a díszes ruhadarab a paraszti társadalomban a reprezentáció kelléke is volt, ebben illett esküdni, hivatalos helyre menni.
In.: Veres László - Viga Gyula szerk.: A Herman Ottó Múzeum műkincsei. Miskolc, 1999.
Fügedi Márta: 187. katalógustétel (kép: 251. oldal, tárgyleírás: 363.)
Anyag/ Technika
Posztó / varrott, szűrhímzés, rátétes díszítés
Méretek
Eleje hossza: 122 cm, ujja hossza: 52 cm.
___
- Készítés ...
- mikor: 1901-1930
- Felhasználás ...
- hol: [Kesznyéten](https://bz.hu.museum-digital.org/index.php?t=oak&ort_id=43261)
- Gyűjtés ...
- ki: [Lajos Árpád (néprajzkutató) (1911-1976)](https://bz.hu.museum-digital.org/index.php?t=people&id=84377)
- mikor: 1958
- hol: [Kesznyéten](https://bz.hu.museum-digital.org/index.php?t=oak&ort_id=43261)
## A következő válogatás része
- [HOM Néprajzi Tár textil - publikáció: B.-A.-Z. m. népművészete kötetben megjelent tárgyfotók (textilek, viseleti darabok)](https://bz.hu.museum-digital.org/index.php?t=serie&serges=449)
- [HOM Néprajzi Tár textil - publikáció: Műkincs-kötetben megjelent tárgyfotók (textilek, viseleti darabok)](https://bz.hu.museum-digital.org/index.php?t=serie&serges=448)
- [HOM Néprajzi Tár textil - tárgytípusok](https://bz.hu.museum-digital.org/index.php?t=serie&serges=453)
- [KDS Néprajz - Végleges](https://bz.hu.museum-digital.org/index.php?t=serie&serges=714)
## Szakirodalom
- Fügedi Márta (szerk.) (1997): Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészete. Miskolc
- Gáborján Alice (2000): Cifraszűrök. Néprajzi Múzeum – Budapest
- Györffy István (1930): Magyar népi hímzések I. A cifraszűr.. Budapest
- Veres László – Viga Gyula (szerk.) (1999): A Herman Ottó Múzeum műkincsei.. Miskolc
## Kapcsolódó linkek, dokumentumok
- [Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészete](https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_BAZE_Sk_1997_Nepmuv/?pg=0&layout=l)
## Kulcsszavak
- [férfi felsőruházat](https://bz.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=59226)
- [férfi viselet](https://bz.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=49037)
- [népművészet](https://bz.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=50478)
- [népviselet](https://bz.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=48818)
- [szűrszabó](https://bz.hu.museum-digital.org/index.php?t=tag&id=57467)
___
Rekord frissítve: 2021-01-31 22:33:58
[CC BY-NC-SA @ Herman Ottó Múzeum, Miskolc](https://creativecommons.org/licenses/by-nc-sa/4.0/deed.hu)
___
- https://bz.hu.museum-digital.org/data/hu-bz/images/import_76/201705/06143859343.jpg
- https://bz.hu.museum-digital.org/data/hu-bz/images/import_76/201705/06143859509.jpg
- https://bz.hu.museum-digital.org/data/hu-bz/images/import_76/201705/06143859675.jpg
- https://bz.hu.museum-digital.org/data/hu-bz/images/import_76/201705/06143859840.jpg
- https://bz.hu.museum-digital.org/data/hu-bz/images/import_76/201705/06143900041.jpg